|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 83 találat | lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-83 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Buracu, Octavian Coriolan 1994. augusztus 27.Kántor Lajos a Magyar Nemzetben publikált terjedelmes írásában vitatta Tőkés Lászlónak a kézfogás-politikával szembeni állásfoglalását /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 9-13./ Elismerte ugyan, hogy a hatalom sok be nem tartott ígéretet tett, azonban Kántor Lajos azt hangsúlyozta, hogy vannak más példák is /Doina Cornea, Octavian Buracu és Emil Constantinescu kiállása/. Előbb gondolkozni és azután lépni - figyelmeztetett Kántor Lajos. Felálltak a hivatalok és hivatásos politikusok. "A naiv olvasó továbbra is a Nagy Nevekre figyel". "Ezzel szemben vállalni egy más véleményt - bizony kockázattal jár." Az erdélyiek megunták a "muszájherkulesi magatartást". Tőkés László és Sütő András hiába fogalmazzák "újra a Maradás Igéit, a puszta erkölcsi parancs már nem hat". "Az általuk felrajzolt nemzetiségi-kisebbségi Apokalipszis képei sajnos inkább siettetik, mint lassítják az exodust." Változás akkor remélhető, ha sikerül "születő eredményt felmutatva meghaladni a kisebbségi tudatot." Nem a többségre kell féltékenyen nézni, "hanem a MINÕSÉG lehetőségeit ismerni fel - társadalmak és kultúrák találkozási pontján." Viszonyítani a legjobbakhoz kellene. /Magyar Nemzet, aug. 27, 29./1994. november 4.Dr. Octavian Buracu, az Interetnikai Párbeszéd Egyesület elnöke a magyar etnikumhoz írt nyílt levelében bocsánatot kért Funar polgármester sértő kijelentései miatt. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 4./1994. december 10.Kolozsváron a Korunk román nyelvű antológiája, a Cumpana megjelenése alkalmából a folyóirat szerkesztősége dec. 10-én magyar-román tanácskozást rendezett a hagyomány és korszerűség, nemzeti identitás és európaiság, többség és kisebbség kérdéseiről. A távolabbi cél, nyilatkozta Kántor Lajos, a Korunk főszerkesztője, a folyamatos román-magyar párbeszéd, a feszültségek csökkentése érdekében. Nem sokan jöttek el Bukarestből a meghívottak közül, folytatta, de az őszinteséget és a nyíltságot tekintve "elégedettek lehetünk." Eljött és felszólalt Dinu Giurescu, Geo Serban, a Secoul XX. főszerkesztője, Micea Muthu, Mariana Celac, Maria Voda-Capusan, Liviu Matei, Monica Ghet, Iordan Chimet, Marius Tabacu és Octavian Buracu. /Szabadság (Kolozsvár),dec. 13./1994. december 15.Temesváron a nemzetközi konferencia zárónapján, dec. 15-én Octavian Buracu, a kolozsvári Interetnikus Dialógus Csoport elnöke hitet tett a román-magyar közeledés mellett. Levele által jelen volt a tanácskozáson a Budapesten élő Gelu Pateanu is, aki a magyar-román viszonyról megjegyezte: "nem vagyok elkeseredett próféta, csak elkeseredett." Vekov Károly, Toró T. Tibor, Gazda József és Doru Braia mondott még beszédet. Ünnepi ökumenikus istentiszteletet tartottak, majd a templomból az utcára vonult a tömeg, megkoszorúzták a templom falán elhelyezett emléktáblákat. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 17-18./ Temesvári Ellenállók Szövetsége /TESZ/ néven új szervezet megalakulását jelentette be Temesváron, dec. 15-én, a nemzetközi tanácskozás záró sajtóértekezletén Tőkés László püspök. A jelenlegi hatalom meg sem hívta őt a dec. 16-án kezdődő hivatalos megemlékezésre, mondta. Tőkés László gyülekezetével már hónapokkal előbb megkezdte az ellenállást, ennek mártírja is volt, a Temesvár környékén holtan talált Újvárossy Ernő, akit a Securitate meggyilkolt vagy halálba kergetett. Különböző mesterkedéssel érték el, hogy sokan elhidegültek tőle, így a Tinerama hetilap sorozatot közölt a püspök ellen, felhasználva a saját egyházán belüli ellenfeleit, illetve közzétéve a Securitate által tőle 20 évvel ezelőtt kicsikart vallomást. /Szabadság (Kolozsvár), dec. 17., Új Magyarország, dec. 16./1995. január 7.Dr. Octavian Buracu, a kolozsvári Interetnikai Párbeszéd Egyesület vezetőjével készített interjút Orbán Ferenc, a kolozsvári Szabadság napilap főszerkesztő-helyettese. Buracu a két nép közötti megbékélés híve. ezért is alakította meg az egyesületet. Állandóan zaklatják, fenyegetik a román nacionalisták. Az Európa Tanács képviselői is közbenjártak érdekükben a román kormánynál, "amely cinikusan azt válaszolta, hogy nem tud semmilyen üldöztetésről, nálunk demokrácia van és mindenki kifejtheti az ellenvéleményét is." /Népszabadság, jan. 7./1995. május 26.A legveszélyesebb a Román Nemzeti Egységpárt /RNEP/ és a Vatra Romaneasca, mert a Nagy Románia Párt valamennyi romániai kisebbség ellen küzd, az RNEP-nek viszont egyetlen ellensége van, a magyarság, mondta Octavian Buracu, az Interetnikai Párbeszéd Egyesület elnöke. Az RNEP 1989 után alakult, tele volt szekusokkal és volt kommunista vezetőségi tagokkal. Bizonyítékai vannak arra, hogy "előre megfontoltan szítják a gyűlöletet, amiért egy demokratikus jogállamban már rég lesújtott volna rájuk a törvény." 1990-ben az RNEP Kolozs megyében 15 százalékot kapott, az 1992-es választásokon viszont 55 százalékot. Iliescu szándékosan hagyja működni Funart és a többi szélsőséges politikust, jelentette ki Buracu. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 26-27., átvéve a Magyarország 20-as számából./1995. szeptember 1.Súlyos betegség következtében elhunyt Octavian Buracu /1932. ápr. 26.-1995. szept. 1./ kisebbségi és emberjogi harcos, kiváló tudományos kutató, az Interetnikai Párbeszéd Társaság elnöke. Temetése szept. 5-én lesz Kolozsváron, a Házsongárdi temetőben. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 4./1995. szeptember 5.Kolozsváron a Házsongárdi temetőben szept. 5-én kísérik utolsó útjára a súlyos betegség következtében elhunyt Octavian Buracu professzort, neves emberi jogi harcost, az etnikumközi párbeszéd és tolerancia következetes szorgalmazóját. Buracu az 1989 decemberi fordulat után a Kolozs megyei ideiglenes vezetőség elnöke lett, ahol az első parlamenti választásokig sikerült gátat vetnie a nacionalista térhódításnak. Az Interetnikai Párbeszéd Egyesület létrehozója és haláláig elnöke volt. /Magyar Nemzet, szept. 5./1997. április 30.Ismeretlenek garázdálkodtak Octavian C. Buracu sírjánál, eltüntették a munkásságát méltató emblémát. /Szabadság (Kolozsvár), ápr. 30./ A Polgári Szövetség szerint a sírgyalázás mögött politikai szándék húzódik meg. Az Interetnikai Párbeszéd Egyesület ellen az utóbbi hónapokban elkövetett merényletek arra utalnak, hogy a rendőrség engedékeny szeme előtt egy csoport a hagyományos erdélyi együttélés ellen száll síkra. /Szabadság (Kolozsvár), máj. 1./ 1995. szept. 1-jén elhunyt Octavian C. Buracu, Kolozsváron a Házsongárdi temetőben nyugszik. Buracu professzor neves emberi jogi harcos, az etnikumközi párbeszéd és tolerancia következetes szorgalmazója volt. Az 1989. decemberi fordulat után a Kolozs megyei ideiglenes vezetőség elnöke lett, ahol az első parlamenti választásokig sikerült gátat vetnie a nacionalista térhódításnak. Buracu hozta létre az Interetnikai Párbeszéd Egyesületet, melynek haláláig elnöke volt.1999. július 20.Octavian Buracunak, a nemzetiségek közötti béketeremtés élharcosának a házsongárdi síremléke ismételten galád kezek célpontja. Az 1995 szeptemberében elhunyt személyiség, az Interetnikai Párbeszéd Egyesület megalapítója, 1996 áprilisában kapott elrendezett sírhelyet. Özvegye, Ildikó elmondta, hogy 1997 áprilisában, éppen az elhunyt születésnapján ellopták a kis fémemblémát. Hat hét múlva a sírhelyet körülvevő láncokat szakították, dézsmálták meg. Idén újra meggyalázták a sírt. Politikai elrettentési kampányról van szó. /Az emlékgyalázók nem vakációznak. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 20./1999. szeptember 1.Négy évvel ezelőtt hunyt el dr. Octavian Coriolan Buracu, a Polgári Szövetség alapító tagja. Buracu az emberi jogok harcosa volt, az etnikumok közötti problémák felszámolására és a polgári öntudat fejlesztésére törekedett. /Négy éve halt meg dr. Octavian Buracu. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 1./1999. november 26.Az Interetnikus Párbeszéd Egyesület /alapította dr. Octavian C. Buracu, 1992-ben/ tiltakozott Gheorghe Funar kolozsvári polgármester kezdeményezése ellen, hogy Ion Antonescu marsallnak szobrot emeljenek. Ion Antonescu Romániában fasiszta típusú diktatúrát vezetett be, Romániát "nemzeti- legionárius államnak" kiáltották ki, ő maga a "Conducator (Vezér)" címet vette fel, a többi fasiszta vezető mintájára: Führer, Duce, Caudillo, Poglavnik, Nemzetvezető. Antonescu szándékában állt a zsidóság teljes megsemmisítése, közvetlenül felelős a zsidók ellen elkövetett tömegmészárlásokért, a bukovinai és besszarábiai zsidóknak Transznisztriába való deportálásáért, akiknek nagy része elpusztult az úton vagy a megsemmisítő lágerekben. Az áldozatok száma 100 ezernél többre becsülhető. Antonescu 25-30 ezer romát is Transznisztriába deportált, akik közül sokan elpusztultak az úton vagy a lágerekben. A megszállt területeken a marsall beosztottjai rendszeresen követtek el vérengzéseket a polgári lakosság, elsősorban a zsidók ellen. Egyedül Ogyesszában mintegy 40 000 személyt öltek meg, többnyire zsidókat. Európában sehol sincs a közterületeken szobruk volt fasiszta vezéreknek, a háborús bűnösöknek, nem neveznek el róluk utcákat. /Tiltakozás. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 26./2000. szeptember 2.Öt éve hunyt el Octavian Buracu, az Interetnikai Párbeszéd Szövetségének elnöke, a rendszerváltás utáni Kolozsvár első román embere, aki az őszinte román-magyar megbékélésre törekedett. A kilencvenes évek elején a román sovén-nacionalizmussal szemben Kolozsváron Octavian Buracu volt az egyetlen román értelmiségi, aki vállvetve kiállt a magyarság jogaiért a Szent Mihály-plébániatemplomban vagy a Mátyás-szobor előtt. 1990-ben ő volt a kezdeményezője annak a kerekasztalnak, ami egymással szembe ültette a román és magyar pedagógusokat és szülőket azért, hogy meggyőzze a román közvéleményt: a magyarság jogosan követeli vissza patinás múltú iskoláit. "Távozásával egy olyan igaz román embert veszített Kolozsvár, akinek hiányát azóta sem pótolhatta senki." - írta Makkay József. /Makkay József: Öt éve hunyt el Octavian Buracu. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 2./2004. június 22.Egy évtizeddel ezelőtt, 1994. jún. 22-én indult be Kolozsváron a leplezetlen kultúrbarbarizmus gépezete, amelynek célja a hajdani kincses város középkori főterének a feldúlása volt. Öt hónappal korábban, 1994. jan. 22-én a kolozsvári magyarság harangzúgástól kísért néma tüntetéssel tiltakozott a Mátyás-szobor előtt a polgármesteri tervek ellen. Egyházi és politikai vezetőink szólaltak fel, román részről pedig olyan személyek, mint Doina Cornea és Octavian Buracu. 1994. jún. 28-án a főtéren, néhány csákányos munkás kíséretében, megjelent a történelmi múzeum akkori vezetője. 1994. júl. 7-én a tüntető magyarok színültig megtöltötték Főteret, hogy fizikailag védelmezzék azt a rombolástól. A magasban helikopterek köröztek, csendőrkordon volt, a mellékutcákban bevetésre készen várakoztak a rohamrendőrök. Egy román történész erről így nyilatkozott a Szabadságnak: "Lazarovici jó szakember, tudja, hogy itt már nincs mit feltárni. A szobor felállítása előtt már végeztek régészeti kutatásokat. A két világháború között úgyszintén. A múzeumban pontosan megvan minden adat, tudják, hogy a föld alatt nincsenek különösebb értékek. De még ha lennének is, egy ilyen gyönyörű középkori városközpontot nem lehet feláldozni. Félek, hogy a nagy hazafiság leple alatt komoly hátsó – üzleti – érdekek húzódnak meg. De leginkább attól félek, hogy mi, románok, elkéstünk, nem álltunk ki idejében, tömegesen a tér védelmében." Az ásatás akkor elmaradt ugyan, de aug. 2-án rendőri felügyelettel mégis elkezdődött. Azóta eltelt tíz év. A főtérdúlás megmaradt. Néhány évvel ezelőtt a bukaresti hatalom a prefektus révén erőszakkal próbálta betömetni a gödröket, de azt meghiúsította Funar polgármester. /Ördög I. Béla: Napforduló. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 22./2005. szeptember 1.Tíz éve hunyt el dr. Octavian Buracu, a kolozsvári Etnikumközi Párbeszéd Szövetség alapítója. Az emberi jogok nemzetközileg elismert harcosa, Octavian Buracu azon román értelmiségiek közé tartozott, akik mertek szembeszállni a nacionalista önkénnyel, és ennek megtestesítőjével, Kolozsvár rossz emlékű polgármesterével, Funarral. Egyike volt azon keveseknek, akik kiálltak az erdélyi magyarság jogkövetelései mellett, nem számolva a megtorló következményekkel. Ott volt a Mátyás-szobor „megbélyegzése”, vagy az ásatások elkezdése miatt tiltakozásokon is. /Sz. K.: Octavian Buracura emlékezünk. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 1./2006. április 26.Az ismert emberjogi harcos, a 11 éve elhunyt dr. Octavian C. Buracu sírkövét ismét megrongálták. Sokadszorra, kíméletlenül. Buracu, az Interetnikai Párbeszéd Szövetség egykori megalapítója, aki kiállt a nemzetiségek ügyéért. A rongálók xenofób, sovén megnyilvánulásaikkal továbbra is mérgezik az erdélyi közéletet. Dr. Buracu ma lenne 74 éves. /Sz. K.: Ismét megrongálták Octavian Buracu sírját. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 26./2008. július 11.Idén tizenkilencedik alkalommal rendezik meg a Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort. Annak ellenére, hogy 1997 óta Tusnádfürdő ad otthont a tábornak, a név nem változott, mert elsősorban egy értékrendhez kötődik. Tusványos szabad eszmék szabad tereként (Toró T. Tibor megfogalmazása) kelt életre az 1989-es forradalmat követően. És szabad eszmék szabad tere volt akkor is, amikor elhangzott, hogy az RMDSZ már köszönő viszonyban sincs a belső demokráciával (Tőkés László, 2002, 2005), és az is, hogy nincs szükség olyan pártokra, amelyek soha nem jutnak be a parlamentbe (Markó Béla, 2005). Talán éppen Tusványos lesz az a hely, ahol a szintézis is létrejöhet. Az első Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábort 1990. július 21-30-a között Bálványosfürdőn szervezte meg a romániai Magyar Demokratikus Ifjúsági Szervezet (MADISZ) és a magyarországi Fiatal Demokraták Szövetsége (Fidesz) Átmenet a diktatúrából a demokráciába címmel. A tizenkilenc év során magyarországi magyar, romániai magyar és romániai román politikusok, társadalomtudósok, közírók, művészek és újságírók találkozóhelyévé, a magyar–magyar és magyar– román kapcsolatok fórumává vált. Hosszú időn keresztül román egyetemisták csoportjai is ott voltak a résztvevők között. A tusványosi folyamat a magyar–román és a magyar–magyar párbeszéd folyamatát, a közösségépítés folyamatát jelenti. Tusványos programja legtöbbször egy-egy téma köré szerveződött: Közös kihívások az átmenet során (1995), A posztkommunizmus nyomorúsága (1997), Közép-Kelet-Európából Európába (1998), Közép-Európa? Kelet-Európa? Balkán? Regionalizmus és integráció (1999), Kényszerek és lehetőségek (2001), A polgári kibontakozás Európában (2002), Együtt vagy külön utakon. Integráció és nemzeti érdek (2003), Közép- és Kelet-Európa az Európai Unió bővítése után (2004), Európai kihívás – Értékek és érdekek az Európai Unióban (2005), Egy másik Magyarország – Egy másik Románia (2006). Octavian Buracu, az interetnikai párbeszéd szorgalmazója elmondta, a volt nómenklatúra sikeresen konvertálta politikai hatalmát gazdasági tőkére, és ennek révén az új rendszerben is ők lesznek azok, akik irányítani fogják a társadalmat. Renate Weber, a Romániai Helsinki Csoport tagja 1996-ban előadásában úgy fogalmazott, hogy a félrevezetett és manipulált román közvélemény az RMDSZ által indítványozott autonómiát úgy utasítja el, hogy azt sem tudja, a kifejezés mit jelent. Orbán Viktor elmondta: „a magam részéről teljesen legitim igénynek tartom azt, ha bármely ország területén élő nagyszámú kisebbség azzal lép elő, hogy neki az óvódától a legmagasabb szintű képzésig önálló, saját nyelvű oktatási rendszerre van szüksége. Ez Európában mindenhol legitim igény. ”Eckstein-Kovács Péter kisebbségügyi miniszterként 1999-ben annak a véleményének adott hangot, hogy az egyetemkérdés nem a multikulturalitásról szól, nem történt más, mint hogy a tanügyminiszter politikai okokból vezette be a fogalmat, mert az egyetem attól multikulturális, hogy olyan szellemiség hatja át, amely arra neveli a hallgatókat, hogy más kultúrákat is értelmezni tudjanak, ne elutasítsák, hanem kíváncsiak legyenek a másságra – ez azonban semmi esetre sem az oktatási nyelv függvénye. A 2005-ös szabadegyetemen került sor Markó Béla és Tőkés László találkozójára, melyhez sokan nagy reményeket fűztek. A Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor túlzás nélkül tekinthető nemzetközi hírű rendezvénynek. Politikai jelentősége vitathatatlan. /Bognár Zoltán, a Tusványos Press szerkesztője: Szabad eszmék szabad tere. = Krónika (Kolozsvár), júl. 11./2010. március 16.Mit gondolnak rólunk egyes román értelmiségiek?Elgondolkodtató, hogy kolozsvári, erdélyi magyarokként mennyire hermetikus világban élünk: külön színházunk van, operánk, műszaki-tudományos társaságunk, barlangász klubunk, műemlék- és állatvédő egyesületünk, iskolánk, óvodánk, líceumunk, egyetemünk, külön kiránduló/túrázó egyesületünk, talán még méhész, bűvész és sírkőfaragó nem-kormányzati szervezetünk is. Más gazda egyesülethez társulunk, s talán még az erdélyi magyar sörgyártók is külön civil szervezetbe tömörülnek. Külön szervezeti életet élnek a magyar közgazdászok, jogászok, környezetvédők, a nők, gyerekek, művészek, vadászok és halászok, a „gondolkodók” (lásd: Erdélyi Gondolat Egyesület), a néptáncosok, cserkészek, zenészek, újságírók stb. Hogy a politikáról és a külön (teljesen más) historiográfiáról ne is beszéljünk! Az önálló magyar intézményekre szükség van.Az önálló intézményrendszer közösségünk kohéziójának egyik záloga, az önálló szervezeti élet rendkívül fontos eleme. De feltevődik a kérdés: mégis, hol vannak a metszéspontok? Annak ellenére hogy a 80 százalék román, 18–20 százalék magyar etnikai arányú Kolozsváron születtem, s 34 éve itt is élek, a monostori „böjéc zsélát”-okat (amolyan HMCS-k, azaz helyi menő csávók), akikkel igen sokat verekedtünk gyermekkoromban, s az iskolai „böját dé böjátokat”, “„böját de kártiér”-eket leszámítva nekem se volt igazán kapcsolatom a románokkal: magyar család, óvoda, elemi, líceum, egyetem, ifjúsági szervezet, munkahely, barátnők (két kivétellel), baráti társaság, barlangász klub, stb. A Főtér átrendezése alkalmával kirobbant vita közepette alkalmam volt olyan kolozsvári románnal társalogni, akinek a családjában vannak magyarok, felsőfokú végzettsége van, értelmiségi munkát végez, az átlagosnál sokkal tájékozottabb, egy ideig nyugat-európai országban tanult és élt, s jelenleg az egyik legfontosabb kolozsvári döntéshozó talán legbefolyásosabb tanácsadója. Ez a beszélgetés afféle utolsó cseppet jelentett a pohárban, ebben az évben ugyanis ez már a sokadik ilyen beszélgetés román értelmiségiekkel, aminek végkövetkeztetése, legalábbis számomra, rendszerint ugyanaz: sohasem sikerül már megértetnünk magunkat a többséggel! Az említett hölgy értetlenül állt aFőtéravatása kapcsán kibontakozott botrány láttán. – Nem értem az egészet. Minek ez a felhajtás, hogy nincs magyar program is? Semmilyen kapcsolatom nincs a magyar szervezetekkel, nem is ismerem őket, kit hívtam volna meg? Adj valami tanácsot, kapcsolatembereket, neveket, telefonszámokat, de gyorsan! – mondta kétségbeesve. Elhiszem neki, hogy a jó szándék vezérelte, de csak annyit tudtam mondani neki: már késő. És még azt: ha a nemzeti-keresztény és a szabadelvű beállítottságú magyarok összefognak, akkor ti, románok valamit nagyon, de nagyon rosszul csináltok. Az értetlenkedés folytatódott: szerinte mi, magyarok állandóan csak nosztalgiázunk, a múlttal foglalkozunk, siránkozunk, mimóza lelkűek vagyunk, sértődékenyek, érthetetlenek. Olyan ufó-szerűek, akik valahonnan a homályból hirtelen előbukkannak, aztán követelnek valamit a történelem nevében. A „dicső múlt nevében”. Hogy az nekünk jár és kell. Mert a jussunk. És hogy ő megadná, nincs ezzel semmi baj, sőt még többet is adna, tegyünk ki magyar zászlót is az intézményekre, legyen kiírva minden magyarul is, nem probléma. Hol kell aláírni, hogy ez legyen? Elmondta, ő aláírta az RMDSZ többnyelvű feliratot követelő lajstromát. Mivel nem hittem el neki, elővette az asztalából a fénymásolatot… Meglepődtem. Ő is úgy látja, mi már csak relikviák vagyunk, mert a múltban élünk. A temetővel (ki is mondták, hogy a Házsongárd Alapítványra gondolnak) foglalkozunk a vállalkozások támogatása helyett. És hogy miért nem vagyunk „ellenállóbbak”, s ha nem vagyunk, akkor meg miért vállaljuk a vegyes házasságokat, amikor tudjuk, hogy az megfogyatkozásunkhoz vezet? Miért a múzeumokkal, és nem a kortárs művészek kiállításaival foglalkozunk? Nem értik, mi a rendeltetése, mivel foglalkozik az Erdélyi Múzeum-Egyesület, nekik ez egyszerűen a Societatea Muzeului Ardelean. Pedig próbáltak utánajárni, de a www.eme.ro román oldalán ez fogadta őket: Pagina este în construcţie.Beleolvastak az EME honlapjának angol változatába, de amikor ilyen szöveg fogadta őket, hogy „historical moment” (történelmi pillanat) és „tradition of our great ancestors” (dicső elődeink hagyománya), „we conserve the recognition of the following things named very nice by Márai Sándor: the country, the people and the father-land” (azt a felismerést és meggyőződést visszük így tovább, amit legszebben Márai Sándor formált szavakká: Az „ország”, a „nép” még nem „haza”), akkor unottan abbahagyták. – A ti újságotok miért nincs románul is fent a neten? – kérdezték őszinte érdeklődéssel. – Miért nem lehet román nyelvű napi összefoglalót feltölteni? Nem, nem Băsescuról, mert azt látjuk a tévében, hanem a magyar közösségi élet történéseiről/eseményeiről szóló anyagokról miért nem lehet egy összefoglalót lefordítani? Mert érdekel minket, foglalkoztat az, hogy mi történik a magyar közösséggel. Mondtam, hogy nincs pénz erre is. – Szükségünk van rátok, akarunk kommunikálni veletek, kellenek a meglátásaitok, de ti vagy a „temetőben” vagy a „múzeumban” vagytok – mondták, persze sarkítva, de kifakadva. Nem értenek és nem is fognak érteni bennünket. Még a legjóhiszeműbbje sem. Egyszerűen külön világban élünk. Eszembe jutott az Asztalos Lajos kezdeményezésére is az 1990-es évek elején az RMDSZ által kiadott Híd-Puntea című román nyelvű, de magyar értelmiségiek által írt kiadvány. Most miért nincs egy ugyanilyen? Arról is morfondíroztam, ma ki vállalhatná fel Octavian Buracu szerepét. (Dr. Octavian Buracu, a jól ismert, de, sajnos, nem eléggé becsült Interetnikai Párbeszéd Szövetségnek, az Erdélyben élő többségi nemzet és a kisebbségi népcsoportok közötti megbékélést szolgáló civil szervezetnek az alapítója és elnöke volt. Sokan a magyarok közül ma is tisztelettel emléleznek rá.) Szerintem például Eckstein-Kovács Péter, Salat Levente, Ádám Gábor, Tompa Gábor vagy akár Kántor Lajos kellene hogy legyen az, aki továbbviszi ezt a stafétabotot… A fenti írást a www.koliver.wordpress.com címen elérhető személyes blogon közöltem, ahova összesen 64 vélemény érkezett. Ebből idézek néhányat. Dunailaci felhasználó például azt írta: „Nagyon örülök ennek a bejegyzésnek. Ideje volt már ilyen témát is napirendre tűzni. Valóban igaz, hogy az egész magyarság búval bélelt. Siránkozunk, hogy szegény fejünk, mit tett ellenünk a tatár, a török, az osztrák, a román.” Erna szerint „végre valaki összefoglalta az erdélyi magyarság egyik legnagyobb rákfenéjét. Igazából nem ismernek bennünket, szinte semmit sem tudnak rólunk (csak mást ne mondjak, Kolozsvár helytörténetével foglakozó jó román nyelvű könyv jelen pillanatban beszerezhetetlen, Erdély történetéről szóló egy sincs a boltokban), akkor hogyan akarjuk elfogadtatni magunkat velük? Hogyan akarjuk, hogy megismerjenek bennünket, értékeinket, a világunkat, amelyben mi élünk és melynek értékei szerint ítélünk? Követelhetjük így reggeltől estig az ősi jusst, semmi sem lesz belőle. Pedig sokan lennének ránk kíváncsiak…” Ezzel szemben az Autonómiát Székelyföldnek nevű felhasználó úgy gondolja „Nem kell ennyire borúlátónak lenni. Nem értenek és nem is fognak? Hol itt a gond, amikor mi mindenben különválunk, mindent párhuzamosan csinálunk, külön sörözünk, néhány éve teljesen külön is kocsmázunk. Az igazság az, hogy mi NEM AKARUNK VELÜK EGYÜTT ÉLNI, s jólesne, ha ők is ugyanezt tennék, ugyanakkor pedig, ha bármit kérünk, elvárjuk, hogy szó nélkül megadják.” Kolev felhasználó azt írta: „Teljes meggyőződéssel merem mondani, hogy nem hiszek egy szót sem abból a feltételezett jóhiszeműségből, amit a megkérdezett hölgy tanúsított. Nagyon jól tudják ők, hogy kik vagyunk, mit akarunk, mik az értékeink és miben hiszünk… És igen, 1000 éves múltunkért, állam és városalapításainkért jár nekünk valami.” Attila nevű kommentáló azt állítja, a leírt jelenséget tapasztalta román ismerőseinél. „Sokszor kérdeztek a magyarokról. A magyar kajákról, a Magyarország–erdélyi magyarok kapcsolatról, egy-egy magyar szó jelenteséről, stb. Nem utasítottak el, s nem „bozgoroztak” le. Pedig a Mărăşti tömbháznegyedben nevelkedtem, és nap mint nap velük jártam. És még el se románosodtam. Magyar család, barátok, barátnő, suli, egyetem. Ugyanakkor teljesen egyetértek azzal, hogy szükség lenne információk átadásra a magyar közösség eseményeiről a románok felé, román nyelven. Biztos, hogy eleinte tele lesz a magyarokat szidó kommentekkel. De ugyanakkor néhány ember nyitna közösségünk felé. És ez haladást jelent megmaradásunk, jövőnk felé. Az űrhajósok és a városalapítók között is meg kell találnunk az „arany középutat”. Nem szabad elfelednünk múltunkat, de oda kell figyelnünk jövőre. És a JÖVŐ A FONTOSABB!!!” Réka azt írta: „Igen, Olivér, igazad van, nekem is ezt vágta egyszer a fejemhez egy román ismerősöm, hogy mi párhuzamos világban élünk mellettük. Először felháborodtam ezen, de aztán elgondolkoztam rajta egy kicsit, mennyire igaza van. Egy másik síkon éljük életünket és jól érezzük magunkat így, hogy a két sík csak akkor találkozik, amikor mi akarjuk.” Ercsey-Ravasz Ferenc nem hiszi azt, hogy ha mi változtatunk ezen a párhuzamos léten, akkor egyből tökéletesen megértjük egymást, és kebelbéli jó barátok leszünk. „Mint ahogy azt sem hiszem, hogy a nyitás a beolvadásnak kedvezne (sajnos a bezárkózás viszont nem akadályozza azt meg). De néhány dolgot elérnénk vele. Először is egyértelművé tennénk, hogy nincs semmi rejtegetnivalónk.Ilyenek vagyunk, erre büszkék vagyunk, ezt tudjuk és akarjuk nyújtani a nagy közös erdélyi sorsnak, amely akár tetszik, akár nem, előttünk van, kikerülhetetlenül. Másodszor eloszlatnánk egy halom előítéletet, hiszen sok román eszében úgy élünk, mint a nyereg alatt puhított húson élő ázsiai hordák leszármazottjai. Európai kultúrát, transzszilván magyar kultúrát mutathatnánk fel nekik. Esetleg elcsodálkozhatnának azon, hogy nekünk a 16. században már volt vallási türelemről szóló törvényünk, miközben ők mostanság fejezik be a nyárádtői görög katolikus templom befalazását-lerombolását… A vitathatatlan értékek előtt az értelmes ember (még a román is) fejet hajt, az oktondival pedig úgysincs mit kezdeni. Harmadjára: eloszlatnánk sok tévhitet. Sokszor találkoztam például azzal a meggyőződéssel román körökben, hogy mi, erdélyi magyarok Magyarországhoz tartozónak érezzük magunkat. És nagyon elcsodálkoztak, amikor közöltem, hogy – legalábbis javarészt – ez nem igaz. Mi külön világot, külön kulturális, sőt, nyelvi valóságot képezünk. Sokan közülünk idegennek érzik magukat Magyarországon. Sokáig folytathatnám, de nincs értelme. Aki érti, érti.” Kiss Olivér. Forrás: Szabadság (Kolozsvár) 2010. szeptember 1.Emlékezzünk egy emberbarátra!Tizenöt éve ezen a napon hunyt el Kolozsvár és az ország egyik legtiszteletreméltóbb közszereplője, Octavian Buracu. Manapság sokan objektív okokból nem emlékezhetnek rá, de még többen vannak olyanok, akik ellenségeskedésből vagy a majd’ mindent beborító közöny miatt felejtették el ezt az embert. Aki egy szörényvári ortodox pap fiaként 1989 után képes volt felülkerekedni megannyi dogmán és előítéleten, hogy Kolozsváron a román–magyar megbékélés, általában a nemzeti kisebbségek egyenjogúsítási törekvésének legfőbb többségi szószólójává, gyakorlati támogatójává váljék. Pályafutását kommunistaellenes geológusként kezdte, és ama bizonyos decemberi politikai események nyomán az akkori Ideiglenes Nemzeti Egységtanács (CPUN) Kolozs megyei elnökeként (a tisztség későbbi megfelelője: prefektus) vállalta a sokak szemében „nemzetáruló” szerepet, amikor még a forradalmi hangulat hátszelében véghez vitte a nagy múltú kolozsvári magyar középiskolák visszavételét, a magyar főkonzulátus visszahelyezését, a főtéri Securitate-székhely felszámolását a plébánia épületében, az 1990. március 15-i marosvásárhelyi pogrom városunkra való átterjesztésének megakadályozását, később a nacionalista funári önkény által fizikai megsemmisítéssel fenyegetett Mátyás-szoborcsoport megvédelmezését, és még sok mást. Emlékét a hivatalosságok méltatlanul mellőzték. A kolozsvári Közigazgatósági Palota egyik előcsarnoki falán sorakoznak a megye eddigi prefektusainak portréi és azok névjegyzéke, de az 1990 óta ezt a tisztségek betöltő tizenegy mellől hiányzik a tizenkettedik, a legelső: Octavian Buracu. Az általa létrehozott Dialog Social Interetnikus Társaság, amely a Jókai utca 12. szám alatt székelt, a Dialog Interetnic című időszakos lap utolsó, 15. számában közölte 1995 szeptemberében a gyászhírt. Ha ma közöttünk lehetne, és közben a világ rendje nem fordult volna ki rendes kerékvágásából, akkor az ő személye révén a kolozsváriak talán egy béke Nobel-díjassal lennének gazdagabbak. Ördög I. Béla. Szabadság (Kolozsvár) 2013. január 7.A romániai rendszerváltás és a kolozsvári eseményekKolozsvár és az itt élő magyar értelmiség kulcsfontosságú szerepet játszott a forradalom napjaiban és az azt követő hónapokban. A rendszerváltás idején Kolozsvár kulcsfontosságú szerepet töltött be az erdélyi nagyvárosok közt: itt volt a forradalom során nagy szerepet játszó erdélyi hadsereg központja valamint magyar és román szempontból is Erdély kulturális központjának számított. A '70-es és '80-as évek végén a kolozsvári magyar elit tiltakozása a román hatalom nemzetiségpolitikája ellen több síkon zajlott. Ide sorolhatók azon tiltakozások, amelyek a „szocialista szabályok szerint” fogalmazták meg a nemzetiségi sérelmeket, elsősorban azon bukaresti román ismerőseiknek, akik valamilyen fontos funkcióban voltak, vagy hatalmuk révén befolyásolhatták a diszkriminatív kisebbségpolitikát. Ide sorolható Balogh Edgár, Demeter János, Takács Lajos. A másik tiltakozási forma az ellenzéki mozgalmakhoz köthető. A nagyváradi Ellenpontok szamizdathoz hasonlóan, az ellenállás, politikai tiltakozás formái Kolozsváron is jelentkeztek. Ezek elsősorban azokhoz a disszidensekhez köthetőek, akik részt vettek a Limes-körben folytatott vitákban. Bár a Limes-kör elsősorban nem Kolozsvárhoz köthető, de Kolozsváron élő résztvevői meghatározó szerepet töltöttek be az itteni szellemi életben. A Limes-kör megszűntével, Kolozsváron Balázs Sándor kezdeményezte a Kiáltó Szó című szamizdat létrehozását. A temesvári eseményekről a kolozsvári napilapok december 21-ig hallgattak, azonban informális csatornákon keresztül többen is értesültek az ott történtekről. A bukaresti tüntetések megkezdéséről szóló hírek a kolozsvári lakosság egy részét cselekvésre buzdította. A városban tömegtüntetésekre került sor. A katonai vizsgáló bizottság szerint 26 halott és 84 sebesült civil áldozata volt a december 21-i kolozsvári tüntetéseknek. A továbbiakban nem került sor sortűzre, a katonaság visszavonulásra kapott parancsot. A politikailag fontosnak tartott (de még mindig a karhatalom ellenőrzése alatt álló) épületeket őrizték, továbbá a postát, a vasútállomást, az I.R.E-t, a Gaz Metant és a rádióstúdió épületét. A párt székházába reggel, december 22-én hatolt be a tömeg, ahol elsősorban Ioachim Moga megyei első titkárt keresték. A tüntetőkkel az épületbe behatoló értelmiségiek (Iosif Zăgrean, Ioan Căpuşan és Chindiraş ügyvéd) tárgyaltak a párttitkárral a kialakult helyzetről. Miután nem sikerült lemondásra bírni, Moga az erkélyről próbált a tüntetőkhöz beszélni, kevés sikerrel. Dorel Vişan és Victor Rebengiuc érkezésével megalakult a Nemzeti Megmentési Front ad-hoc tanácsa, melyben az egyedüli magyar Vincze János volt. A megyeszékház, valamint a pártközpont hadsereg általi védelme december 22-én, 11 és 13 óra között szűnt meg, amikor a televízió és rádió közölte a nemzetvédelmi miniszter öngyilkosságát, a szükségállapot kihirdetését. A Ceaușescu-házaspár menekülésének bejelentése után a hadsereg többé nem működött együtt az RKP megyei vezetésével. A Securitate, valamint a pártszékház épületében lévő a személyzetnek nem esett bántódása, őket továbbra is a katonaság felügyelte, esetenként menekítette. Mogát az épület hátsó ajtaján, az éjszaka leple alatt egy hordágy segítségével menekítették ki. A Securitate fegyverállományát szintén a hadsereg foglalta le. A katonaságnak a továbbiakban is fontos szerep jutott az új hatalmi struktúra megszervezésében. Iulian Topliceanu vezérezredes részt vett a Nemzeti Megmentési Front ülésén, ahol politikai funkciót kapott. Ugyanebben a periódusban történt hasonló módon a Városháza elfoglalása is, melynek következtében megalakult az NMF városi tanácsa. A testületnek leginkább a rend megőrzésében, valamint az adminisztráció újraindításában volt szerepe. Az NMF harmadik tanácsát december 29-én választották meg, amelyben már magyarság (KMDT) képviselői is hivatalosan helyet kaptak. Azelőtt, december 24-én, egy gyorsülésen, valószínűleg Cornea nyomására, az NMF éléről leváltották Dorel Vişant, helyére Octavian Buracut választották. A kolozsvári események politikai szereplői, szónokai, amíg a hírek nem erősítették meg a Ceauşescu-házaspár menekülését, vigyáztak arra, hogy egy esetleges fordulat után ne vonhassák őket felelősségre. A tüntetések napján a kolozsvári magyar értelmiség szűkebb köre szintén találkozóra gyűlt össze Gáll Ernő lakásán, Balázs Sándor és Nagy György kezdeményezésére. Ennek apropója az „autonómia problémájának tárgyalása” volt. Minden valószínűség szerint a temesvári fordulat utáni időkre próbáltak meg egyfajta irányvonalat kialakítani. A találkozó híre több értelmiségihez eljutott, így telefonon, vagy személyes úton megkeresték a későbbi közös nyilatkozat, a Hívó szó aláíróit. A kolozsvári magyar értelmiség következő lépése a Kolozsvári Magyar Demokrata Tanács létrehozása volt a karácsony szombatjára szervezett gyűlésen. Erre már egy „központi” helyen került sor, a Szabadság szerkesztőségében, ami a nagyszámú hallgatóság miatt kicsinek bizonyult. Már a gyűlés elején megjelentek az első súrlódások, nézeteltérések a szervezkedés mikéntjével kapcsolatban. Balogh Edgár a Magyar Népi Szövetség újjáélesztésében gondolkodott, Balázs Sándor a két világháború közt működő Országos Magyar Párt mintáját tekintette mérvadónak. A polémiát végeredményben azon értesülés zárta le, miszerint Bukarestben Domokos Géza már létrehozott egy országos szintűnek tervezett szervezetet. Ezután a Kolozsváron jelenlevők megegyeztek abban, hogy a továbbiakban a helyi ügyekre koncentrálnak. A jelenlevők elfogadták a KMDT nyilatkozatát és megválasztották annak vezetőségét: Kántor Lajos elnök, Pillich László titkár. Szó esett az alakulóban levő román ideiglenes bizottsággal való kapcsolatfelvételről is. A KMDT első gyűlései során kialakultak bizonyos nézeteltérések, amelyekben egyes tagok a múlt rendszerhez való viszonyulásuk miatt lettek megbélyegezve, illetve a szervezet megalakulását és addigi akcióit is többen támadták. A kolozsvári magyarság napilapjának átszervezése december 22-én kezdődött el, Tibori Szabó Zoltán kezdeményezésére. Az átszervezés nyomán kiutasították a régi szerkesztői gárdát. Az első lapszám megjelenéséhez a lap külső munkatársai, Kántor Lajos, Cs. Gyímesi Éva, Kányádi Sándor, Kiss János, Csép Sándor segítségével gyűjtötték össze az anyagot. Az átszervezés fontos mozzanatának számított a román kulturális közeggel való kapcsolatfelvétel. Az új lap címének eldöntésére az összegyűlt „spontán” szerkesztő-csoport éjféltájt kerített sort. A rengeteg ötletből válogatva végül a Szabadság név mellett döntöttek. A Korunk kulturális havilap átszervezésére is ebben az időszakban, hasonló módon került sor. Gáll Ernő javaslatára (aki korábban főszerkesztő is volt), a Kezdeményező Bizottság gyűlésén Kántor Lajost választották meg főszerkesztőnek. Ugyanekkor döntöttek a név (Korunk) megtartása mellett is. Az iskolásoknak szánt Napsugár gyereklap továbbra is ugyanezen a néven jelent meg. Az óvódások lapjának, A haza sólymainak nevét Szivárvány-ra változtatták. Mindkét lapot Murádin Jenő szerkesztette. A decemberi események után a kolozsvári diákság, az egyetemisták is szervezkedésekbe kezdtek. A vakációzó diákok visszatérése után jelent meg az első ifjúsági szervezet, a MADISZ. Programjában önmagát a magyar ifjúság politikai, gazdasági és kulturális érdekvédelmi és képviseleti szervezeteként határozta meg. Kulturális rendezvényei már január elkezdődtek. Január 25-én megalakult a Kolozsvári Magyar Diákszövetség, amely már egy célzott csoportot szólít meg, a kolozsvári magyar felsőoktatásban tanuló diákokat. Szándéknyilatkozata szerint az RMDSZ-szel és a MADISZ-szal kíván együttműködni. A vizsgált időszakban át is vette a MADISZ szerepét, képviselői helyet kaptak az RMDSZ megyei küldöttgyűlésében, valamint a Vatraval való márciusi tárgyalásokon is delegáltak képviselőt. Olykor személyi átfedés volt a MADISZ és a KMDSZ között. Március 13. és 15. között, a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet diákjaival szolidaritást vállalva, a KMDSZ tagjai ülősztrájkot rendeztek. A diákságnak fontos szerepe volt az egyetemeken a múlt rendszert kiszolgáló tanárok kiszűrésében is. A vizsgált időszakban más magyar ifjúsági szervezetek is alakultak, szűkebb célcsoportok számára, mint pl. az Ifjúsági Keresztény Egyesület. A Kolozsváron megrendezett, január 7-i küldöttgyűlésig a KMDT hivatalosan is felvette az RMDSZ megnevezést. Bár a megyei RMDSZ alakuló ülésére csak február 18-án került sor, az említett januári küldöttgyűlés után a sajtó sem használta a KMDT megnevezést. A küldöttgyűlésen a Bukarest-Kolozsvár rivalizálás is jelen volt. Az első nagyszabású tanácskozást a magyarországi politikai élet is érdeklődéssel követte. Az anyaországi küldötteknek Domokos Géza nyomására nem sikerült bejutniuk az ülésre, ezért később tárgyaltak az RMDSZ vezetőségével. A visszaemlékezések szerint jelen volt Antall József, Csoóri Sándor, Andrásfalvy Bertalan (MDF), továbbá Kovács-Ara Attila a Szabad Európa Rádiótól, valamint a FIDESZ küldöttsége is. Az iskolaügyel (az önálló magyar iskolák létrehozása) kapcsolatosan három tényezőnek volt köszönhető a magyarság számára elért, pozitívnak mondható eredmény: jól sikerültek a tárgyalások a főtanfelügyelővel, Stoica Marianával; az NMF Kolozs megyei elnöke (Octavian Buracu) és az ügyet támogató tagok szintén hajlottak a költöztetésre; sikerült találni egy olyan megfelelő iskolát, amelybe a románok is hajlandóak voltak átköltözni. A román szülők, diákok és tanárok által szervezett tüntetések ellenére az Oktatásügyi Minisztérium január végére jóváhagyta a három, magyar tannyelvű középiskola létrehozását. A kompromisszum az RKP egykori, jól felszerelt továbbképző iskolájával volt kivitelezhető, amelyet a tanfelügyelőség átadott a kiköltöztetett román diákoknak. A Bolyai Egyetem visszaállításával kapcsolatban nem sikerült hasonló eredményt elérni. A probléma komplexitását jelzi, hogy a román tagozatok, valamint az egyetemen tanuló magyar tanárok és diákok között sem volt egyetértés. A líceumok esete után az egyetem ügyében a román körökben jóval nagyobb ellenállás mutatkozott. Az RMDSZ felsőoktatással foglalkozó munkacsoportja, a Bolyai Bizottság, Balázs Sándor elnökletével konkrét célokat fogalmazott meg. A Bolyai Egyetem visszaállítását illetően két változaton gondolkodtak. A szélesebb körű megoldás magába foglalta volna a Bolyai Egyetem teljes struktúráját. Ezek szerint az újjászervezett egyetemhez csatolták volna a műegyetemi mérnökképzést, a Mezőgazdasági Főiskolát és a Képzőművészeti és Zeneművészeti Főiskola magyar nyelvű oktatási hálózatát. A marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet magyar nyelvű kihelyezett tagozata lett volna a Bolyai Egyetemnek, ugyanígy a Színművészeti Főiskola is. A Nagyszebenben megalakuló német nyelvű felsőfokú tanintézmény szintén a Bolyai Egyetem keretében működött volna. A Bolyai Bizottság ezt a változatot támogatta és küldte el a Tanügyminisztériumhoz. A Bizottság egy minimálisabb váltiozatot is felvetett, ami szerint a Bolyai Egyetem megtartotta volna a klasszikus tudományegyetemi struktúráját, a többi oktatási intézményben pedig létrehozták volna a magyar nyelvű oktatási vonalat. Január végén, február elején egyre nagyobb teret kapott az ún. nemzetiségi kérdés, felerősödtek a szélsőséges megnyilvánulások. Az RMDSZ központi vezetése országos tüntetésekre adott utasítást a megyei szervezeteknek. A kolozsvári magyar szervezetek párbeszédet kezdeményeztek a román kultúrkörök képviselőivel, így próbálva megfékezni a szélsőségeket. Ilyen kezdeményezés volt a Híd-Puntea című lap létrehozása, amely információs csatornaként szolgált a kolozsvári RMDSZ-ről, elsősorban az iskolaügyek tisztázása érdekében. A román nacionalizmus a forradalmi események után Kolozsváron először a segélyek, majd az iskolaügyek rendezésekor vált érzékelhetővé. A Vatra Românească Kolozsváron egy februári nagygyűléssel jelentkezett először. A március 15-i ünnepségig a Vatra és az RMDSZ kolozsvári képviselői között folyamatos nyilatkozatháború zajlott. A Vatra és az RMDSZ kolozsvári képviselőit végül a marosvásárhelyi események kényszerítették tárgyalóasztalhoz. A cél, amit végül sikerült megvalósítani Kolozsváron az volt, hogy a városban elejét vegyék egy esetleges etnikai konfliktus kirobbantásának. Ehhez hozzájárultak azon civil és magánszervezetek is, amelyek a marosvásárhelyi események után tiltakozásukat fejezték ki az erőszakos cselekmények ellen. A történelmi pártok újjáalakulásának hatására, valamint az NMF-nek a közeledő választásokon való indulása miatt, 1990 februárjában országos szinten átszervezték az NMF megyei tanácsait. Az új szervezetben, a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsaiban a Front képviselői mellett helyet kaptak a politikai pártok és az RMDSZ képviselői is. Ebben az időszakban a kolozsvári RMDSZ-nek sikerült székházat szereznie. A szervezet a Deák Ferenc utcában levő úri kaszinó épületét szerette volna, végül a Fürdő (Pavlov) utcai Moga-villát kapta meg. Az RMDSZ-el párhuzamosan, ugyancsak a választásokra készülve, Kolozsváron is alakultak magyar szervezetek, pártok. Az egyik ilyen szervezet a Vincze János által létrehozott Független Magyar Párt volt. Mivel bebizonyosodott, hogy Vinczét korábban befolyással való üzérkedés miatt elítélték, pártja megfosztotta vezetőségi tisztségétől. Bár a Vincze eset egyedinek tekinthető, a kolozsvári politikai életben a választások előtt jelentkeztek egyéb politikai tömörülések is. Ilyen volt a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Párt, amely március 29-én tette közzé hivatalos programját. A pártot jobboldali értelmiségiek alapították már korábban. Mivel nem volt komolyabb politikai háttere és végeredményben Tőkés László támogatását sem sikerült elérni, nem indultak az országos választásokon, platformként az RMDSZ-be tagolódva folytatták tevékenységüket. Egy másik kezdeményezés, bár ez nem pártként lett bejegyezve, azonban az RMDSZ részleges jóváhagyásával működött, a Magyar-Román Demokrata Szövetség volt. Vezetője Váradi-Goia János volt, aki a NEIT-ben is tevékenykedett. A szervezet a románokkal kereste a kapcsolatot, elsősorban a Demokrata Párttal. Fontos szerepet játszott a Vatra és az RMDSZ márciusi tárgyalásainak megszervezésében is. A február 18-án megrendezett Kolozs-megyei RMDSZ küldöttgyűlésen a szervezet végre megszabadult az „ideiglenes” jelzőtől, új vezetőséget választott magának, amely a Kongresszuson képviselhette a helyi érdekeket. Elkezdődött a választásokra való felkészülés, aminek egyik hozadéka az volt, hogy sok helyen a kezdeményező értelmiség helyét egy újonnan kialakult politikus csoport (Szőcs Géza, Eckstein-Kovács Péter, Pillich László, Kónya Sándor stb.) vette át. Fodor János Transindex.ro, 2013. április 19.Húsz évvel az RMDSZ brassói kongresszusa után 3.Az egyetértésben elfogadott Kolozsvári Nyilatkozat, valamint az ugyancsak konszenzusban megszavazott Brassói program, illetve a lapszabályzat-módosítás, valamint RMDSZ-tisztújítás után igen hamar sor került az első jelentős kötélhúzásra a szervezet „belső parlamentje”, a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) elnökének megválasztása kapcsán. Az autonomista-helyzetteremtő és a kollaboráns-tájba simuló szárny között a kongresszus előtt köttetett egy gentleman agreement, miszerint a politikai egyensúly és a közös cselekvés lehetőségének megőrzése lesz a fő irányelv a fontosabb tisztségek betöltésénél, s ennek jegyében az SZKT elnöke az autonomista szárny jelöltje lesz, aki ellen a másik oldal nem indít senkit. Ehhez képest miután megtörtént az autonomisták részéről Borbély Ernő egykori politikai fogoly, későbbi parlamenti képviselő jelölése, Kozsokár Gábor szenátor javasolta Csiha Tamás kollégáját SZKT-elnöknek, aki meg is nyerte a választást. Az autonomisták becsapva érezték magukat, a továbblépést taglaló belső tanácskozásukon érdekes módon Markó Béla is részt vett, s úgy lépett fel, mint aki egyetért a tanácskozókkal. Végül kompromisszumképpen Csiha mellé többségében autonomista házelnökséget választott a testület Még el sem csendesedett az SZKT tisztújítás okán kialakult konfliktus, amikor a szervezet máris belefutott a következőbe. Ez azonban nem személyi kérdések, hanem a két tábor mögöttes politikai filozófiája mentén alakult ki, még akkor is, ha ez nem volt annyira nyilvánvaló, mint a Kolozsvári Nyilatkozat vagy a Neptun-ügy kapcsán kirobbant belső válság idején. Bíró Béla – aki szerint a magyar irredentizmus „álom, s még csak nem is szép”, s aki szerint mindenki, aki ismeri a román kultúrát, szükségszerűen „egy kicsit román is” – a Beszélő hasábjain elemezte az esetet (lásd az akkor még hetilapként működő sajtorgánum 1993/12-s számában a Tőkés püspök szelet vetett… című írást). Elmarasztalta Tőkés Lászlót, aki 1993. február 6. és 23. közötti amerikai útja során kijelentette: Romániában finom eszközökkel végzett etnikai tisztogatás zajlik. A kijelentés nagy port kavart fel, valamennyi román politikai erő elhatárolódott tőle, a román parlamentben az 1984 című Orwell-klasszikusban érzékletesen leírt „öt perc gyűlöletet” idézve órákon keresztül gyalázták a román honatyák Tőkés Lászlót, az RMDSZ-t és a magyarságot. Az RMDSZ frakcióvezetői pedig ahelyett, hogy statisztikákkal, tényekkel támasszák alá Tőkés kijelentésének helytállóságát, szerencsétlennek nevezték és elhatárolódtak tőle. Míg Tokay György és Verestóy Attila frakcióvezetők, valamint az erdélyi balliberális értelmiség a román politikusokkal közösen Tőkés László ellen fordultak, illetve elhatárolódtak tőle, Octavian Buracu emberjogi harcos a román állami televízió nyilvánossága előtt állt ki mellette. Egy dolgot azonban helyesen látott Bíró Béla: e kijelentés mögött az áll, hogy Erdély problémájának megoldását Románián kívül kell keresni. Bíró Béla persze úgy látja – s ebben már aligha azonosulhatunk vele –, hogy a magyar kisebbség helyzetének javulását „a román ellenzékkel közösen kivívott román demokráciától” lehet remélni. Ez volt az az érv, amivel Domokos Géza és a balliberális tollforgatók szüntelenül óvták az erdélyi magyarság prominenseit a saját létérdekei melletti határozott kiállástól, attól, hogy az autonómiát az RMDSZ egyáltalán programba vegye. Mert ugye „mit szólnak majd román barátaink?”. Román barátaink, mint tudjuk, győztek a választáson 1996-ban, megannyiszor becsaptak, s még azt a keveset sem tartották be, amit ők maguk megígértek a két sürgősségi kormányrendeletben. Nemhogy területi és kulturális autonómiánkat nem értük el, de az önálló állami magyar egyetem sem jöhetett létre, amit pedig az RMDSZ vezetői több ízben is szakítópróbának neveztek. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a „demokratikus ellenzék” győzelmétől remélt „román demokrácia” nem hoz megoldást, a következő ködkép Románia uniós csatlakozása volt, amely úgymond automatikusan megoldja problémáinkat – ezt hirdették Frunda Györgytől Dávid Ibolyáig sokan. Erre hivatkozva akadályozták meg, hogy az RMDSZ a zsákutcás kormányzati szerepvállalás helyett minden erejét arra fordítsa, hogy tudatosítsa a külvilágban: az erdélyi magyar nemzeti közösség érdekképviselete csak akkor támogatja Románia EU-csatlakozását, ha előbb elnyerjük a románság által már 1918-banmegígért autonómiát. Ehelyett az RMDSZ a kormányzati szerepvállalással és a protokollum-politikával azt üzente „kifelé”, hogy minden rendben van, hogy mindent megoldunk „itthon”, nincs szükség Koszovó mintájú külső beavatkozásra. Hála Gyurcsány Ferencnek és kormányának 2005. szeptember 26-án Románia EU-csatlakozásának feltétel nélküli parlamenti támogatásával elvesztettük utolsó eszközünket arra, hogy középtávon Magyarország külpolitikai nyomás alá helyezze a román diplomáciát. Visszatérve az „etnikai tisztogatás” vitájához: az SZKT nem jutott döntésre a vacsora kezdetéig, a vacsora után visszaszállingózó küldöttek megérkezése előtt Csiha Tamás frissen megválasztott elnök a gyűlés határozatképtelenségére hivatkozva azt berekesztette, s ha Tőkés László nem tereli vissza a távozófélben levő képviselőket az ülésterembe, el is maradt volna a határozattervezet megfogalmazása. Így végül elkészült egy alapvetően korrekt szöveg, amely kiáll Tőkés László kijelentése mellett, de nem ítéli el a frakcióvezetők magatartását. A határozat – miként azt az RMDSZ közlöny 1993/3-as számában is szerepel – végül „jogerőre emelkedett” összesen 80 támogató szavazattal, miután azt a helyben megszavazók mellett többen utólag aláírták. Hadd idézzünk a szövegből: „Mindmáig a román hatalom bevallott politikai célja az egységes és homogén nemzetállam megteremtése. Megvalósítása feltételezi minden itt élő kisebbség önazonosságának feladását vagy szülőföldjének elhagyását. Az e célt követő politikai gyakorlat eszköztárába tartozik – többek között – az etnikai tisztogatás is. Ez alkalmazott formái szerint nem, de céljait illetően – nevezetesen a kisebbségek felszámolása tekintetében – azonos a volt Jugoszláviában történtekkel. Az SZKT elítéli ezt a gyakorlatot, kinyilvánítja egyetértését az RMDSZ tiszteletbeli elnökének ilyen értelmű nyilatkozatával. Mivel a diverziós célokkal felgerjesztett parlamenti vitában nyilván nem került sor ezen álláspont tudatosítására, szükséges azt nyomatékosítani.” A józan érveknek 1993-ban még volt annyi hatásuk, hogy az SZKT-küldöttek nem szekértáborok szerint, hanem lelkiismeretükre hallgatva szavaztak. A lezajlott vita azt látszott megerősíteni, hogy nem lehetetlen az egységben folytatott autonómiapolitika, az erdélyi magyar nemzeti önkormányzat építése, hogy a két tábor mégoly érzékeny kérdésekben is megtalálja a közös nevezőt. Hasonló érvek kerültek elő fél évvel később a Neptun-ügy SZKT-vitája kapcsán is, hasonló eredménnyel: a testület elítélte a román külön utas politizálást, amely „károkat okozott a szervezetnek”, de ezúttal sem büntette a felelősöket. A Neptun-ügy kihatása máig tartó, az akkori tárgyalók érvpaneljei ma is visszaköszönnek az RMDSZ vezetőinek retorikájában, mi több, az 1996-os kormányzati szerepvállalás óta a teljes szervezet a Neptun-logika mentén működik. (folytatjuk) Borbély Zsolt Attila Erdélyi Napló (Kolozsvár). 2014. november 3.Octavian Buracu emléke előtt tisztelegveA tizenkilenc éve elhunyt kolozsvári polgárjogi harcos, a magyar–román megbékélés emblematikus alakja, Octavian Buracu Házsongárdi síremlékét is felkerestük halottak napján. Amint arról a Szabadság többször is hírt adott az elmúlt években, a síremléket folyamatosan megrongálták, az „ismeretlen tettesek” kilétére azonban soha nem derült fény. Idén augusztus 23-án szentelték fel a felújított sírhelyet, az eseményen jelen volt Magdó János akkori kolozsvári magyar főkonzul, és Páva Zsolt, a testvérváros Pécs azóta újraválasztott polgármestere is, aki kezdeményezte és anyagilag támogatta a helyreállítást. Octavian Buracu özvegye, Ildikó szerint a síremléket azóta nem bolygatták, halottak napján is bárki láthatta a koszorút, amelyen piros-fehér-zöld és piros-sárga-kék szalagon a következő szövegek olvashatók: „Barátunk emlékére”; „In memoria prietenului nostru. Magdó János şi Páva Zsolt.“ (Ö. I. B.) Szabadság (Kolozsvár) 2015. szeptember 1.Emlékezzünk Octavian C. Buracura!Ma húsz éve hunyt el Octavian C. Buracu (1932. ápr. 26. – 1995. szept. 1.), kolozsvári emberjogi harcos. A Nemzeti Megmentési Front Kolozs megyei elnöke, kis ideig Kolozsvár polgármestere volt, mindvégig fáradhatatlanul kiállt a magyar kisebbség érdekei mellett. 1992-ben megalapította az Interetnikai Párbeszéd Egyesületet. Nagy szerepe volt abban, hogy a kincses város magyarsága megőrizhette az elrománosítási folyamat áldozatául esett iskoláit is. Halálos ágyáról egy budapesti nemzetközi kongresszusra küldött levelében, a magyar–román alapszerződés megkötésének küszöbén Buracu arról írt: egyesülete a román szélsőségesek célkeresztjében szerepel, de folytatja a küzdelmet a békés együttélés megvalósításáért. Szabadság (Kolozsvár) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
